Európában alkalmazott masszázsforma. A fizioterápián belül a fizikoterápia része. Az orvosok főleg mozgásszervi betegségek gyógyítására használják, pedig az idegrendszeri pályák által a masszázs a belső szervekre is hatást gyakorol.
Viszont nem csak betegeken végzik, így többféle masszázsforma kialakult, mint pl. sportmasszázs, relaxálómasszázs, vagy a napjainkban divatos cellulitmasszázs, nyirokmasszázs, stb… Ezek a masszázsok technikájukban különböznek egymástól, de a svédmasszázs 7 alapfogását használják, egyet egyet kiemelten, mást elhagyva. Tehát kiváló módszer a betegség megelőzésére és az egészség megtartására.
A svédmasszázs gyökerei az ókorba nyúlnak vissza. Hippokratesz (i.e. 460-377) gyógymódként ismerte el és alkalmazta. A római birodalomba Aszklépiosz (i.e. 128-56) örökítette át. Galenus (i.sz. 120-201) római orvos szintén alkalmazta a masszázst gyógyításra, sőt írásaiban ki is tért rá. Ebben az időben a masszázs már a testkúltúra része, egészségmegőrzésre is igénybe vették.

A római birodalom bukásával a masszázs úgy mint gyógymód, úgy mint testkúltúra a feledés homályába vész. Európában kizárólag arab orvosok viszik tovább hagyományait. Magyarországon Mátyás király udvarába tér vissza először, majd Francis Fuller brit orvos az 1500-as években eleveníti fel mint gyógynód, s ezt követik Franciaországban, majd Németországban. Az első természettudományos alapokra helyezett leírás a svéd vívómestertől, Henrik Ling-től (1776-1839) származik, majd tanítványa Metger amszterdami orvos írásai követték 1867-ben. Az 1900-as években megkezdődik a természettudományos alapjainak vizsgálata, aminek eredeményei alapján bebizonyosodott a masszázs élettani hatásai. Mackenzie 1717-ben közölte az izmok és a belső szervek kölcsönhatásait. Végül Kirchberg összegezte 1926-ban a masszázs elméleti és gyakorlati eredményeit könyvében.